Megjelent a Nemzetközi Energiaügynökség éves jelentése a világ aktuális energiaügyi történéseiről, helyzetéről és kilátásairól. Nem meglepő módon a jelentés meghatározó módon Ukrajna megszállásának energiapiaci hatásai körül forog és egyáltalán nem fest rózsás képet.
A Nemzetközi Energiaügynökség kiadta a világ energiahelyzetére vonatkozó szokásos éves helyzetjelentését és egyben kitekintését. Az idén kirobbant energiakrízis miatt ez a szokásosnál is izgalmasabb olvasmány.
A világgazdaság éppen csak elkezdett regenerálódni a COVID járvány okozta sokkból, amikor a 2021. közepétől Európában lassan emelkedni kezdő földgázár már újabb készülő bajt jelzett előre. Ez február 22-én, Ukrajna megszállásával be is következett.
Az invázióra válaszul részben az EU és az USA által életbe léptetett szankciók, részben az egyes országok saját megszorító lépései, majd az Oroszország által különböző ürügyekkel életbe léptetett szállítási megszorítások következtében egyre kevesebb földgáz érkezett.
De az energiakrízis messze nem csak a földgázt érintette:
Bár Oroszország intenzíven keres – és részben talál is, jellemzően ázsiai – alternatív piacokat, ám globális energiaszállítói szerepe egyre csökken: a 2021. évi 20%-ról az évtized végére 13%-ra.
A jelentés egyik „elejtett” mondata szerint Kína jelentős LNG importra szerződik, azaz a jelen állás szerint nem is biztos, hogy lenne helye annak az orosz gáznak, amelyet Oroszország jelentős csővezeték fejlesztés után a kieső európai piacok helyett Kínában kívánna értékesíteni.
A jelentés szerint
„Oroszország a fogyasztók magasabb energiaszámláknak és ellátási hiánynak való kitételével igyekszik befolyásolni a helyzetet”.
Az esetenként jelentős függés miatt az árrobbanás több országban is sokkszerű hatást váltott ki:
De a hatások messze Európán túl is tovagyűrűztek. Például az orosz földgáz kiváltása miatt hirtelen megugró európai LNG-igény – és az újabb COVID-zárások miatt is visszaeső kínai igény – az LNG piacot is felforgatta.
Tavasszal és nyáron az ázsiai – jellemzően kínai – piacról történő elvonás ellenére is LNG-hiány volt. Ezt csak fokozta az USA Európába irányuló LNG exportjának javát bonyolító Freeport-i LNG-terminálban bekövetkezett robbanás. Ez hónapokra ellehetetlenítette az onnan történő szállításokat.
Ugyanakkor az egyre inkább megtelő európai tárolók miatt őszre az LNG iránti kereslet jelentősen visszaesett. Az igények visszaesése miatt még kényszerűen a tengeren várakozó LNG-tankerek is előfordultak.
De a földgáz mellett a szén és a kőolaj ára is emelkedett (bár az utóbbi aztán visszaesett).
A villamosenergia árak is soha nem látott magasságokba emelkedtek.
Mindezek alapján a jelentés nem meglepő módon rögzíti, hogy
globális energiaválság következett be.
Ennek egyértelmű oka Ukrajna megszállása.
Bár a mostani energiaválság néhány elemében az 1970-es évek olajválságait idézi, de jelentős különbségek is vannak. Míg az előbbiek az olajpiacokra koncentrálódtak, a jelenlegi a hangsúlyos földgáz mellett, szinte valamennyi energiahordozó piacát érinti. Bár a ’70-es évek óta a fosszilis tüzelőanyag felhasználás némileg csökkent, ám a földgázé még nőtt is, így a mostani válságnak a földgáz vált a főszereplőjévé.
A jelentés súlyos megállapítása, hogy az energetikai invesztíciók az elmúlt években világszerte elmaradtak a szükségestől, amely miatt az energiarendszer globálisan jóval sérülékenyebbé vált, ezért kevésbé tudott ellenállni az idei sokknak.
A kialakult helyzetben alapvetően az európai országok igen rövid idő alatt eddig elképzelhetetlen mértékű energetikai váltásokba kezdtek. Ezek olyan léptékűek és mélységűek, amely tükrében
kizárt, hogy Oroszország visszaszerezhesse
a nemzetközi energiaellátásban játszott
korábbi szerepét.
A történtek, a hirtelen megváltozó ellátási láncok, de főleg a megugró energiaárak a gyengébb gazdaságokra sokkszerűn hatottak. E gyengébb országok lakossága eleve jövedelmének nagyobb részét fordítja energiára és élelmiszerre. A válság hatására mintegy 100 millió ember ismét tűzifával lesz kénytelen tüzelni a tisztább, egészségesebb, ám hirtelen nagyon megdrágult egyéb energiaforrások helyett.
A jelentés fontos megállapítása, hogy a tiszta, megújuló energiára irányuló beruházások 2030-ra globálisan a jelenlegihez képest több mint 50%-kal, mintegy évi 2 billió dollárra emelkedhetnek.
Sokkoló, hogy az energiakrízisben magasra ugró árak következtében világszerte
az olaj- és gázexportőr országok
bevétele 4 billió euróra
– a válság előttinek mintegy duplájára –
emelkedett.
A szinte egyedüli jó hír, hogy a fosszilis alapú energiatermelés és fogyasztás kényszer szülte visszaesése miatt az aktuális prognózis szerint a globális kibocsátás akár már 2025-ben tetőzhet. Nyilván ezt befolyásolhatja az, hogy a magas költségekre tekintettel visszafogott termelésű (vagy leálló) gázerőművek miatt kieső termelést átvevő, újraindított szénerőműveknek meddig kell üzemben maradniuk. Márpedig elhúzódó válságban ezek kibocsátása sem lesz elhanyagolható. Ezzel együtt is a jelentés azt prognosztizálja, hogy
a kényszer szülte történések felgyorsíthatják a világ "fenntarthatóbb és biztonságosabb energiarendszerre" való átállását.
A jelen állás szerint globálisan a gázigény 2030-ban, a szénigény akár már néhány éven belül, míg az olajigény a ’30-as években tetőzhet. Összességében a globális energiamixben a fosszilis tüzelőanyagok aránya az évszázad közepére csökkenhet a jelenlegi 80%-ról 60%-ra.
Az emberiség – hangsúllyal Európa – újabb kemény leckét kap abból, hogy milyen következményekkel járhat az egyetlen energiahordozó beszállítótól való túlzott függés. Pedig a ’70-es évek olajválsága úgy tudott bekövetkezni, hogy annak nem is egyetlen szállító volt a kiváltója (igaz az OPEC közösség viszont erős kötőanyag volt az olajexportáló országok összehangolt árpolitikájához).
Szokás mondani, hogy nem lehet
kétszer ugyanabba a folyóba lépni.
Európának sikerült.
Európa nem tanulta meg a ’70-es évek olajválságainak leckéjét. Hagyta – sőt főleg Németország kifejezettem serkentette –, hogy egy az akkorinál is súlyosabb függőség alakulhasson ki, ezúttal Oroszországtól. Szerencsétlen módon ez tökéletesen egybeesett Oroszország geostratégiai terveivel. Európa aktív közreműködése nélkül Oroszország nem juthatott volna a földgáz, mint stratégiai jelentőségű fegyver birtokába.
A jelenlegi helyzet Európa számára
egyszerre veszély és esély.
Egyebek mellett súlyos – talán a legsúlyosabb – veszély, ha a jelenlegi kényszerhelyzetben egy korábbi függés helyett egy másik, új függésbe – legnagyobb eséllyel az LNG-be – manőverezi magát.
De óriási esély is kínálkozik Európa számára. A szükségből erényt kovácsolva innovatív megoldásokkal olyan energiarendszert van esélye kiépíteni, amely más kontinensek számára is előremutató lehet. Az EB ezt a REPowerEU nevű javaslatcsomagjával kívánta megalapozni. Ez bár nem hibátlan, de mégis tárgyalási alap egy az EU-szinten összehangolt energiastratégiai munka elindításához.
Ideje lenne elkezdeni.
