Mi lehet a megszállt területek villamosenergia-rendszerének sorsa? A NAÜ zaporizzsjai látogatása, majd az elmúlt napokban kibontakozott és váratlanul sikeres ukrán ellen támadás csökkenteni látszik a hálózat leválasztására korábbi orosz szándék esélyét. A zaporizzsjai atomerőmű helyzete is változóban van. Kérdés milyen irányban?
Ahogy a háború járja a maga útját, úgy időről-időre – itt , itt , majd itt – feltesszük a kérdést: „Hogyan lopjunk villamosenergia-rendszert?”. Legutóbb, a háború akkori állása szerint azt jeleztük, hogy akár sikerülhetne is a megszállt területek villamos hálózatának leválasztása, de sok és nehéz velejárója lenne, így nem lenne sok értelme.
És ha ma – a minden várakozáson felüli eredményeket hozó ukrán offenzíva napjaiban – tennénk fel a kérdést? A válasz:
ennek végképp semmi értelme sem lenne.
Több ok miatt sem:
1. Mint a legutóbbi cikkben utaltunk rá, a Vuhlehirska hőerőmű „közelében” található nagy, csomóponti alállomás (sárgával bekarikázva) az orosz és a megszállt területen esetleg leválasztandó villamosenergia-rendszerei közötti kapcsolat erősségének, megbízhatóságának kulcseleme. Ám az alállomás közelében lévő frontvonal, a térségben esetlegesen kiújuló harcok még az eddigieknél is bizonytalanabbá tennék az alállomást – és ezzel az orosz villamosenergia-rendszerrel összeköttetést – üzemet, megbízhatóságát.
A szeptember 11., esti állapot szerint a lilával jelzett Donbaszka 750 kV-os alállomás kevesebb, mint 1 km-re (!), de ukrán kézben van. A zaporizzsjából az alállomásra vezető távvezeték jelentős része is a frontvonal ukrán oldalára, míg a tőle kevesebb, mint 20 km-re lévő, feketével jelzett Vuhlehirska hőerő az oroszok által megszállt területre esik:
Oroszország a kiújult harcok miatt nem számolhat az orosz villamosenergia-rendszerrel legerősebb szóval képes 750 kV-os alállomással és távvezetékkel.
2. A korábbi hírek szerint a zaporizzsjai atomerőmű „annektálása” a Krím félsziget nem túl „acélos” villamosenergia-ellátásának megerősítése szempontjából is logikus lépés lehetne. Ám ennek az is előfeltétele, hogy stabil legyen az erőmű és a Krím közötti távvezetéki kapcsolat. Bármilyen távvezeték még komoly erőkkel is nehezen védhető objektum. Az orosz haderőnek a jelenlegi helyzetben kisebb gondja is nagyobb annál, hogy több száz kilométeres távvezetékeket védjen. De ha lenne is a megszállt területen ilyen ereje, azt már bizonyosan útnak indították az összeomlóban lévő frontszakaszok megerősítésére. Ez viszont tág teret nyit az ukrán partizánok szabotázsakcióinak, mint ahogy erre augusztusban már volt is példa.
3. A zaporizzsjai atomerőmű státusza is változóban van, bár azt még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen irányban…
A NAÜ végre megvalósult helyszíni szemléjének kevéssé hangsúlyozott, de talán a legfontosabb eredménye, hogy a NAÜ két szakértője határozatlan ideig az erőműben maradt. E két szakember jelenlétének ideális esetben kellő viszatartó erejűnek kell lenni ahhoz, hogy egyik fél se csináljon valami ostobaságot az erőműben.
Ám már az ellenőrök ottléte alatt szűntek meg teljesen az erőmű külső hálózati kapcsolatai, sőt az erőmű alállomását is tüzérségi találat érte. Emiatt az erőmű mindössze egyetlen reaktorral, minimális terheléssel, csak az erőmű saját igényeit kielégítve üzemel. Ugyanakkor a felélénkülő harcok közepette még a korábbinál is kisebb esély van az erőmű külső villamos kapcsolatainak helyreállítására.
A jelen helyzetben az ukrán félnek is önmérsékletre van szüksége. Mint szeptember 5-én az ISW jelezte, az ukrán hírszerzési igazgatóság (GUR) egyik osztaga műveletet hajtott végre az oroszok által megszállt terület belsejében, ukrán léptékkel mérve az atomerőműtől nem túl távoli Kakhkovska-i víztározónál (alább szárgával jelölve). Ez azért figyelemreméltó fejlemény, mert előtte több – utóbb hamisnak bizonyult – hír is volt, hogy az ukránok partaszállást kíséreltek meg a megszállt terület határát képező Dnyepr folyó partján álló zaporizzsjai atomerőműnél (pirossal jelölve). A szeptember 5-ei eset azt mutatja, hogy az ukránok képesek és elszántak is jól védett energetikai telepítésére.Viszont a jelenlegi törékeny helyzetben pont egy ilyen akcióra nem lenne szükség a zaporizzsjai atomerőműnél.
A NAÜ-látogatás másik hozadéka a NAÜ eddigi semleges álláspontjának fokozatos eltolódása. Bár a látogatás során szerzett benyomásokat összegző jelentés nem nevezte nevén, de a jelen helyzet okaira vonatkozó megfogalmazások az orosz fél felelősségére utalnak.
További keményedés tapasztalható a NAÜ hozzáállásában az erőmű külső hálózati kapcsolatainak a fentiek szerinti megszakadása kapcsán. A NAÜ korábbi kommunikációjához képest példátlan módon Rafael Grossi, a NAÜ vezérigazgatója videóüzenetben hívta fel a figyelmet a helyzet súlyos veszélyeire, tarthatatlanságára. Ilyen megnyilvánulásra a megszállás kezdete óta nem volt példa.
4. A megváltozó helyzetben a zaporizzsjai atomerőmű két különböző „játszmában” is szerepet kaphat.
Az orosz fél számára kedvezőtlenül alakuló harctéri helyzetben akár egyfajta zsaroló eszköz is lehet, mint ahogy erről a 24.hu írt cikkében.
Ugyanakkor az atomerőmű súlyos biztonsági helyzete, az oroszok gyengülő pozíciói és az atomerőmű körüli demilitarizált zóna kialakítására vonatkozó egyre egyöntetűbb nemzetközi igény együttesen a fegyvermentesítés és a zóna kialakításának – a jelen helyzetben legmegnyugtatóbb, a külső villamos kapcsolatok helyreállíthatóságának, így az erőmű javuló biztonságának – irányába hathatnak.
Vasárnapra virradóra sikerült helyreállítani az erőmű egyik külső hálózati kapcsolatát, ezzel lehetővé vált az erőmű üzeméhez szükséges villamosenergia külső forrásból való vételezése. Ezt követően az utolsó zaporzzsjai működő blokkot is leállították. A blokk az elmúlt három napban a sérült külső hálózati csatlakozások miatt alacsony terheléssel üzemelve, kizárólag az erőmű saját szükségleteit elégítette ki. Ennek nyomán döntöttek a 6. blokk leállításáról és ezzel biztonságosabb állapotba hozataláról. A külső betáplálás esetleges újabb megszakadása esetén dízelgenerátorok indulnak, ám ezek üzemét a gázolaj mennyisége korlátozza. Az erőmű most minden lehetséges módon további gázolaj mennyiséget igyekszik beszerezni. Mindezek nyomán az erőmű biztonséga árnyalatnyit javult, ám továbbra is nagyon aggasztó.
Végül a fentiek tükrében visszatérve a címbéli kérdésre: „Hogyan lopjunk villamosenergia-rendszert?”. A jelenlegi válasz:
ennek nem csak értelme,
de immár esélye sem lenne.
Nagyon vissza kéne erősödnie az orosz harctéri pozícióknak, hogy a megszállt területek villamosenergia-rendszerének – és ennek részeként a zaporizzsjai atomerőműnek – elcsatolásával ismét komoly esélyként lehessen számolni.
Az elmúlt napok történései nem látszanak növelni ezt az esélyt.
Sőt.
A szeptember 11-ei harctéri fejlemények váratlan esélyt is kínálnak az ukrán villamosenergia-rendszerben fájóan hiányzó zaporizzsjai atomerőmű termelésének pótlására. Amennyiben az ukrán ellentámadás délebbre, a Vuhlehirska hőerőmű térségében is sikert tud felmutatni, akkor a megszállt terület szélén lévő erőmű hamar visszakerülhet ukrán kézre. Ez az eleve ukrán kézen lévő Donbaszka 750 kV-os alállomás erős távvezetéki kapcsolataival együtt
erős támaszt adhatna a
zaporizzsjai atomerőmű hiányában
jelentősen meggyengült ukrán
villamosenergia-rendszer számára.
Ha az ukrán offenzíva továbbra is sikeresen veszi vissza a megszállt területeket, akkor a cikksorozat címe is minden bizonnyal módosulni fog. A cikksorozat következő részének várható címe:
Hogyan szerezzünk vissza
villamosenergia-rendszert?
Amúgy így.
Ahogyan Ukrajna tegnap visszaszerezte a megszállt területeit.
