Vehet-e újabb fordulatot az oroszok által megszállt ukrán területek villamosenergia-rendszerének sorsa? Lehet-e energia-vonatkozása a mostani gyors „népszavazásoknak”? Mi lehet a „mesterterv”? A cikk kísérletet tesz a mozaikok összeillesztésére.
Az elmúlt 2 hónapban több cikkben (itt, itt, itt és itt) is elemeztük az Oroszország által megszállt ukrán területek villamosenergia-rendszerének helyzetét. Legutóbb azt nyugtáztuk, hogy a Harkivtól megindult ukrán ellentámadás sikere minimálisra csökkentette a megszállt területek villamosenergia-rendszerének, az ukrán rendszerről való leválasztásának – ezzel az orosz rendszerhez való csatlakoztatásának – esélyét (és értelmét).
Ezzel együtt is maradtak figyelemre méltó kérdések, amelyek Putyin szeptember 20-ai, „részleges mozgósítást” – de főleg a megszállt területek státuszára vonatkozó sürgős „népszavazásokat” – bejelentő beszédével más megvilágításba kerültek.
- Mi lehetett a célja az elmúlt hetekben a zaporizzsjai atomerőmű energia kihozatalát biztosító 750 kV-os távvezetékek üzeme ellehetetlenítésének? Miért „érte meg” ez, annak ellenére is, hogy az erőműben immár a NAÜ ellenőrei állandóan jelen vannak?
- Miért haladnak ilyen lassan a zaporizzsjai atomerőmű körüli demilitarizált övezet létrehozására vonatkozó tárgyalások, ha egyszer ennek létesítésében – elvileg, látszólag – mindkét fél egyetért?
- Lehet-e energia-vonatkozása az Ukrajnából való kiválására vonatkozó „népszavazások” ennyire gyors megtartásának?
- Mi lehet az oka annak, hogy az egyéb frontokon defenzívában lévő orosz haderő szinte egyedüliként a donetski fronton folytat aktív, offenzív műveleteket?
A történéseknek lehet egy olyan olvasata, amely összeköti a fenti négy – látszólag egymással nem összefüggő – kérdést és logikus magyarázatot ad az elmúlt napok történéseire.
Az egyik kulcs egy apró pötty a térképen.
Közelebbről és műholdról így néz ki:
Ez az apró „pötty” egy hatalmas 750/400(500)/330 kV-os villamos alállomás:
Ténykérdés, hogy Ukrajna átvette a kezdeményezést a hónapok óta lassú, felőrlő, tüzérségi hadjáratot folytató Oroszországtól. Átmeneti, érzékelhető zavar után Oroszország emelte a tétet: Putyin elnök mozgósítást rendelt el ott (részlegesen) és népszavazást hirdetett a megszállt területek hovatartozásáról.
E súlyos lépésekkel, Oroszország bizonyos szempontból visszavette a stratégiai kezdeményezést.
E pozíció megerősítésére
az orosz vezetés minden eszközt bevet.
A jelek szerint az energia fegyvert is.
A megszállt területek villamosenergia-rendszerének ukrán rendszerről való leválasztása és orosz rendszerhez való csatolása a megszállt területek annektálásának újabb, nehezen reparálható összetevője lenne.
De szeptember 12-én a helyzetértékelésünk még az volt, hogy a rendszer elcsatolásának „nem csak értelme, de immár esélye sem lenne”.
De akkor mi változott meg 2 hét alatt ?
„Csak” annyi, hogy Putyin beszéde óta immár nem „különleges műveletről”, hanem háborúról kell beszélni. Az orosz olvasat szerint mindent meg lehet – és meg is kell – tenni a győzelem érdekében. A győzelem pedig adott esetben a megszállt területek ténylegesen Oroszország részévé tételét jelenti.
De ebbe a jövőképbe nagyon nem illik bele egy olyan majdani orosz terület, amely éppen az alapvető energia, a villamosenergia tekintetében Ukrajnától függ.
Oroszország vélhetően
nagyon megtanulta a „krími leckét”.
Ukrajna 2014-ben kemény választ adott a Krím megszállására: elvágta a félszigetet szolgáló valamennyi közmű csatlakozást, így a félsziget víz- és villamosenergia-ellátását is. Ez utóbbi is kemény fogyasztási korlátozásokat vont magával mindaddig, amíg gázturbinás erőművek létesítésével nem tudták növelni a félsziget villamosenergia-termelését.
Ukrajna – amennyiben szándéka lenne rá – a most megszállt területek villamosenergia-ellátásában is jelentős fennakadásokat tudna okozni. Ukrajnának erre abban az esetben van esélye, ha megszállt területek peremén lévő három fontos villamosenergetikai létesítmény ukrán kézben marad. Ezek a zaporizzsjai atomerőmű (az alábbi ábrán az 1.), a Vuhlehirska hőerőmű (2.) és a Donbaska alállomás (3.).
1. mozaik: a zaporizzsjai atomerőmű
Mint a cikksorozat korábbi részeiben bemutattuk, a zaporizzsjai atomerőmű az ukrán villamosenergia-rendszer meghatározó termelő egysége. Jelenleg ukrán személyzet üzemelteti, de orosz fennhatóság alatt áll.
Az erőmű hónapok óta incidensek helyszíne. Az elmúlt hetekben minőségi változást jelentett az erőmű külső villamos kapcsolatait jelentő távvezetékek szisztematikus rombolása, majd ezek nyomán a még üzemelő blokkok kényszerű leállítása. A legveszélyesebb pillanat az volt, amikor az erőmű összes külső villamos kapcsolata megszűnt és az erőmű biztonsága kizárólag a vészhelyzeti villamosenergia-ellátásra hivatott dízel-generátorok zavartalan működésén múlott.
A mai állapot szerint az erőmű egyetlen blokkja sem termel, de legalább van külső villamos betáplálása, tehát nincs szükség a dízelek működésére.
Az erőmű ilyetén „leépítése” nagyon is beleillik az orosz szándékokba. Bár a NAÜ ellenőrei jelen vannak és elvileg mind az ukrán, mind az orosz fél egyetért az erőmű körüli demilitarizált övezet létrehozásának szükségességében, ám a Putyin beszédében meghirdetett népszavazás kontextusában a jelenlegi helyzet nagyon is megfelel az orosz fél annexiós szándékainak. Ha a „népszavazás” az Oroszországhoz tartozás mellett döntene az eredmény kihirdetése nyomán a zaporizzsjai atomerőmű is orosz létesítménnyé válna. Ettől a pillanattól kezdve egyrészt okafogyottá válik a demilitarizált övezet létrehozása, de főleg (orosz) jogalap jön létre arra, hogy a továbbiakban az erőmű kizárólag Oroszország számára termeljen villamosenergiát. Műszakilag viszont ez csak akkor értelmezhető, ha a jelenlegi megszállt területek villamosenergia-rendszere leválik az ukrán rendszerről.
Ezzel egy mozaik a helyére került.
2. mozaik: a Vuhlehirska hőerőmű és a Donbaska alállomás
Korábbi cikkeinkben többször is taglaltuk a Vuhlehirska hőerőmű és a Donbaska alállomás jelentőségét a megszállt területek rendszere és az orosz villamosenergia-rendszer közötti kapcsolat erőssége szempontjából.
A helyzet érthetőségéhez fontos feleleveníteni, hogy a hőerőmű és az alállomás egyfajta szimbiózisban van. Valahogy úgy, mint Magyarországon a Mátrai Erőmű (az alábbi műholdképen sárga keretben) és a Detki alállomás (kék keretben).
A Mátrai Erőműben megtermelt villamosenergia a mintegy 2,5 km-re lévő Detki alállomáson keresztül kapcsolódik a magyar villamos átviteli hálózathoz.
Most tegyük fel, hogy a kettő között egy frontvonal húzódik.
Tegyük fel, hogy a Detki alállomás
magyar kézen van, míg az erőmű
egy Magyarországot megszálló
idegen hatalom fennhatósága alatt áll.
Egészen az elmúlt napokig hasonló volt a helyzet a Vuhlehirska hőerőmű és a Donbaska alállomás viszonylatában is.
A donbaszi offenzíva során a Vuhlehirska hőerőmű orosz kézre került, ám az erőműtől mintegy 20 km-re észak-nyugatra lévő Donbaska alállomást nem sikerült megszerezni. Az alállomás azért különleges, mert 750 kV-os legmagasabb feszültségszintjén erős kapcsolatot biztosít a hőerőmű termelésének az ukrán villamosenergia-rendszerbe történő betáplálásához.
A fenti megosztottság stabilizálódott, a hőerőmű és az alállomás között a front hetek óta mozdulatlan volt.
Egészen az elmúlt napokig.
A térségben immár egyre intenzívebb orosz csapások zajlanak.
Miközben az orosz haderő más frontokon alapvetően defenzívában van, addig ebben a térségben támadásokat indított. Ezek eredménye az lett, hogy az orosz kézen lévő Vuhlehirska hőerőmű energia-kihozatala szempontjából kulcsfontosságú Donbaska alállomás is orosz fennhatóság alá került.
Ezzel egy újabb mozaik is a helyére került.
3. mozaik: a 750 kV-os kelet-nyugati villamos kapcsolat
Első pillantásra meglepő módon az orosz aktivitás nem korlátozódik a Donbaska alállomás térségére, hanem az attól dél-nyugatra húzódó frontvonal jelentős részére is kiterjed, amint ezt az alábbi ábra is mutatja (szeptember 23-ai helyzet, sárgával kiemelve a csapások):
De mi lehet ennek a magyarázata? A lehetséges válaszhoz nézzük a cikksorozat egy korábbi ábráját:
Ezen jól látható, hogy a megszállt területek nyugati részén lévő zaporizzsjai atomerőművet két 750 kV-os távvezeték köti össze a keleten lévő Donbaska alállomással (a Vuhlehirska hőerőművel együtt sárgával bekarikázva). A frontvonal hozzávetőleges korábbi helyzetét a vastag piros vonal jelzi.
E két kelet-nyugati 750 kV-os távvezeték kulcsfontosságú lenne az Oroszországhoz csatolandó ukrán villamos hálózatrész kellően erős kapcsolatához.
A megvalósíthatóság kulcsa, hogy ukrán, vagy orosz fennhatóság alatt van-e, lesz-e, az alább lilával jelzett 750 kV-os távvezeték és az alatt marad-e a nagy, csomóponti alállomás. E távvezeték és alállomás hiányában a keleti és nyugati megszállt területek között csak kisebb kapacitású, 330 és 220 kV-os távvezetékek és alállomások biztosítanák a kapcsolatot, ezért gyengébb lenne az.
A rajzon látható, hogy a két 750 kV-os távvezeték közül az északi, teljes egészében ukrán kézben lévő területeken halad, a déli mintegy 2/3-a oroszok által megszállt területre esik, a maradék 1/3-át az oroszoknak eddig nem sikerült megszerezniük.
Egészen mostanáig.
Az ISW térképe és a szeptember 24-i állapot szerint az orosz ellentámadások akár eredményesek is lehetnek a déli 750 kV-os távvezeték területe feletti ellenőrzés megszerzésében:
A Vuhlehirska hőerőmű mellett immár a Donbaska alállomás, továbbá a déli 750 kV-os távvezeték területe feletti ellenőrzés megszerzésével újabb mozaikdarab kerülhet a helyére: létrejöhet a megszállt területek villamosenergia-rendszere és az orosz rendszer közötti erős villamos kapcsolat előfeltétele.
Márpedig a meghirdetett népszavazás nyomán vélhetően elcsatolásra kerülő megszállt területek politikai státuszát erősítené, ha villamosenergia-rendszerük is Oroszországhoz tartozna. A hálózat megváltozó státusza az annektálandó területek majdani repatriálását megnehezítené.
Végül részekből az egész
A mozaikokat összeillesztve az elmúlt napok történései az alábbi válaszokat körvonalazzák a bevezetőben sorolt kérdésekre:
- A zaporizzsjai atomerőmű energiakihozatalát biztosító 750 kV-os távvezetékek üzeme ellehetetlenítésének az lehetett a célja, hogy az oroszok „tiszta helyzetet” teremtsenek az erőmű körül, azaz a népszavazás feltételezhető eredménye után könnyen a birtokukba kerüljön az.
- E lehetséges cél ismeretében értelmet kap, hogy miért haladnak ilyen lassan a zaporizzsjai atomerőmű körüli demilitarizált övezet létrehozására vonatkozó tárgyalások. A fentebb vázolt logika tükrében az orosz félnek egész egyszerűen nem érdeke a tárgyalások sikere, a zóna létrehozása.
- Az elemzés tükrében a megszállt területek Ukrajnából való kiválására vonatkozó „népszavazások” ennyire gyors megtartásának olyannyira lehet energia-vonatkozása, hogy az amúgy defenzívában lévő orosz hadsereg jelenleg alapvetően csak olyan területen offenzív, ahol ez segíti az annexió energia-oldali stabilizálása feltételeinek megteremtését.
Mindezt vélhetően ukrán vezetők is levezetik, így nem lenne meglepő, ha a frontnak ezen a szakaszán a következő napokban hevesebbé válnának a harcok.
És akkor?
Feltételezve a Donbaska alállomás mellett a déli 750 kV-os távvezeték területe feletti ellenőrzés megszerzését is, az orosz fél mégsem lehet maradéktalanul nyugodt. A jelen helyzetben gyakorlatilag kizárt olyan mértékű orosz területfoglalás, amely a megszállt – ill. annektálandó – területek határát nyugat, észak-nyugat irányba „biztonságos távolságra” tolhatná ki. Márpedig mostantól mind Vuhlehirska hőerőmű, mind Donbaska alállomás az ukrán tüzérség, a 750 kV-os távvezeték pedig a szabotázsakciók kiemelt célpontja lehet.
Igaz, senki sem ígérte Oroszországnak, hogy
könnyű lesz megszállónak lenni…
