Korábbi posztunkban elméletet fogalmaztunk meg az Ukrajnában megszállt területek villamosenergia-rendszerének sorsával, jövőjével kapcsolatban. Egy új fejlemény nemcsak megerősíteni látszik az abban foglaltakat, de további adalékkal is szolgál hozzá.
Korábbi posztunkban „Hogyan lopjunk villamosenergia-rendszert?!” címmel egy elméletet fogalmaztunk meg az Ukrajnában megszállt területek villamosenergia-rendszerének sorsával, jövőjével kapcsolatban. Ennek lényege az volt, hogy létezhet egy rossz és egy rosszabb szcenárió.
A „rossz szcenárió” esetében Ukrajna villamosenergia-rendszere – amely jelenleg az ENTSO-E rendszer részét képezi – egységes maradhat, ám (erősen) kétséges, hogy az ENTSO-E hosszú távon is vállalja-e az ezzel a helyzettel együtt járó sokirányú kockázatokat.
A „rosszabb szcenárió” esetében a megszállt területek villamosenergia-rendszere leválasztásra kerülne és e hálózatrész vonatkozásában helyreállna a háború előtti állapot, amikor az ukrán rendszer az orosz rendszerrel összekapcsolva, szinkronban járt. Ebben a változatban értelmet kapna a megszállt területek erőművei – hangsúllyal a zaporozsjei erőmű – iránt mutatott különös érdeklődés.
Az ukrán Ekonomichna Pravda mai cikke lehetséges mélyebb összefüggések feltárásával alátámasztani látszik a „rosszabb szcenárióban” foglaltakat.
Lehet, hogy a zaporozsjai történések kulcsa
a Krím félsziget megszállása volt?!
Ukrajna a megszállásra a Krím félsziget teljes – közte villamosenergia-rendszerének – leválasztásával reagált. Ez súlyos és tartós villamosenergia-hiányt okozott a félszigeten mindaddig, amíg végül Oroszország gázturbinás erőművek építésével a termelést és a fogyasztást egyensúlyba tudta hozni.
Ám a háborúban elérkezett egy olyan pillanat, amikor ismét veszélybe került a Krím villamosenergia-ellátása. Ez a pillanat az volt, amikor rakétatámadás érte a Fekete-tengeri – korábban ukrán, jelenleg orosz fennhatóság alatt álló – földgázkutakat. Ez máig tartóan súlyos csapás a Krím villamosenergia-ellátására, mert ezek a kutak hivatottak biztosítani az erőművek üzemanyagellátását.
Ebben a helyzetben orosz gondolkodással logikus gondolat lehet – az orosz ill. ukrán léptékkel – a Krím közelében lévő, „egyébként” is megszállt zaporozsjai atomerőmű felértékelődése. Egyenes út vezethet ahhoz a gondolathoz, hogy a megszállt területek villamos kapcsolatait „elvágva” egy olyan hálózat jöjjön létre, amelyben
a zaporozsjai atomerőmű garantálhatná
a Krím zavartalan villamosenergia-ellátását.
Első látásra a fentiek kivitelezése egyszerűnek tűnhet, ám a tényleges megvalósíthatósághoz Oroszországnak számos kemény műszaki problémát kell megoldania. Például fel kell újítania ill. bővítenie kell a Krímet Ukrajnával összekötő – de a megszálláskor megbontott – távvezetéki kapcsolatokat. Meg kell teremtenie a megszállt területek hálózatának leválasztásához, majd az orosz villamosenergia-rendszerrel történő összekapcsolásához szükséges komplex feltételrendszert.
A fentiekben újabb ecsetvonásokkal gazdagodó „zaporozsjai mestertervben” a jó hír az lenne, hogy az elmúlt napok ijesztő történései után
az oroszoknak immár érdekük fűződne
az atomerőmű épségének megőrzéséhez,
ezzel egy esetleges
nukleáris katasztrófa megelőzéséhez.
A rossz hír pedig a – jelenleg még – egységes ukrán villamosenergia-rendszer megcsonkítása lenne…
Továbbra is szorosan követjük a zaporozsjai fejleményeket.
