Laikus berkekben is egyre inkább ismert, hogy az arányában növekvő megújuló-alapú villamosenergia-termelésnek hálózati velejárói is vannak. Többé-kevésbé tudható, hogy hiába épül például egyre több naperőmű, azonban jogos fogyasztói igény, hogy az áramellátás a napszak váltásokból, vagy a felhős időből adódó kapacitásingadozások mellett is folyamatos legyen. A villamos rendszerirányítóknak ehhez eszközre van szüksége. A MAVIR-nak is. Az ide települő gyáraknak pedig több 100 MW villamos teljesítményre. Feleslegünk pedig nincs. Innen lesz szép nyerni.
Az elmúlt napok váratlan energetikai fejleményét egy véletlenül (?), mellékesen (?) elejtett információ jelentette. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján nem valószínű, hogy véletlenről lenne szó. Inkább egy új kommunikációs mintázat körvonalazódik.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter január 8-án, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában ejtette el azt az egyébként kulcsfontosságú információt, hogy a jelen helyzetben már inkább azzal számolnak, hogy a Paks II. atomerőmű 2032-re készülhet el. Az utóbbi években emlegetett, de hivatalosan szintén soha be nem jelentett céldátum eddig 2030 volt.
Egy hasonló, mintegy mellékes bejelentést tett Steiner Attila, energiaügyekért felelős államtitkár január 17-én, a HÍR TV Napi aktuális című műsorában. Az interjúban egyebek mellett szó volt a napelemekről, a rohamos terjedésük miatt egyre égetőbbé váló hálózatfejlesztés és kiegyenlíthetőség, szabályozhatóság szükségességéről. Ez utóbbiról az államtitkár így fogalmazott:
Alapvetően földgáz tüzelésű erőműveket lehet még telepíteni viszonylag gyorsan, amelyek még nagyon rugalmasak, könnyen ki és be lehet őket kapcsolni, amikor szükség van rájuk.
Egy fölgázválság kellős közepén gázerőműveket építeni – igen, többet is, az államtitkár többesszámot használt –„meredek” lépésnek tűnik. Ám a kormányzat az elmúlt évtizedben olyan helyzetbe manőverezte magát, hogy szinte nem maradt más, gyors és hathatós eszköze.
Ugyanakkor a Magyarországon hatalmas gyártóbázisokat létrehozó energiafaló – elsősorban akkumulátort és mindenféle ahhoz szükséges részegységet gyártó – üzemek önmagukban is sok száz megawattos többlet teljesítményigényének a meglévő erőművekkel való kielégítéséhez egész egyszerűen nincsenek meg a szabad hazai erőművi kapacitások. A gyárak többlet igényeinek kielégítése jelenleg kizárólag az eleve túlzott import igényünk további növelésével lehetséges. Azaz vélelmezhetően az államtitkári sejtetésnek a folyamatos termelésű kapacitás bővítésének szükségessége mellett csak egyik mozgatója volt a kiegyenlítési képesség növelésének szükségessége.
Pedig az átviteli hálózat üzemeltetésem, stabilitása és ennek eszközeként: szabályozhatósága a leginkább érintett
MAVIR már régóta „nyomja a csengőt”.
Dr. Tombor Antal, a MAVIR vezérigazgatója már 2002-ben (!), a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Sopronban tartott vándorgyűlésén felhívta a figyelmet az akkor még inkább csak körvonalazódó megújuló alapú villamosenergia-termelés várható hálózati hatásaira, hangsúllyal a várható rendszerszabályozási problémákra, azok kezelésének szükségességére.
Ezt követően a MAVIR az éves jelentéseiben rendszeresen felhívta a figyelmet a szabályozási tartalékpiac működési anomáliáira.
A magyar villamosenergia-rendszernek mindinkább olyan szabályozó eszközre lett volna szüksége, amelyet leginkább egy ún. szivattyús tározós erőmű (SZET) tudott volna nyújtani.
Egy SZET működésének alapja, hogy villamosenergia többlet (pl. naperőművek fogyasztói igényhez képesti többlettermelése napsütéskor) esetén az alsó tározónál lévő turbina a felső tározóba szivattyúzza a vizet, amely energiahiány időszakában (pl. este) az akkor generátorként működő turbinára zúdulva termel villamosenergiát. A SZET kiforrott, hosszú (akár 80 év) élettartamú, CO2 mentes, hálózati célra manapság világszerte a legelterjedtebben alkalmazott technológia. Csak Németország, Spanyolország és Olaszország mintegy 21 GW – azaz Magyarország teljesítményigényénél mintegy háromszor nagyobb – tároló kapacitással rendelkezik. A SZET kitűnő lehetőség a megújuló-alapú villamosenergia-termelők ingadozásainak rendszerszintű kiegyenlítésére. De elősegíti a csúcsidei – általában gázalapú – termelés csökkentését, ezzel a kisebb CO2-kibocsátást is.
Bár egy SZET drága beruházás, azonban kifejezetten alacsony az egységnyi tárolt energiára vetített költség.
Magyarországon nagyobb SZET létesítésére kitűnő lehetőséget nyújtott a Börzsöny, azon belül a Prédikálószék. Azonban a Bős-Nagymarosi erőmű körül kibontakozott, a szakmaiságot jórészt nélkülöző, jellemzően politikai „vitával” együtt a prédikálószéki SZET is lekerült a napirendről.
Néhány éve, a Mátrai Erőmű akkor éppen fényesnek tűnő jövőképének egyik elemeként rövid időre felmerült egy a Mátrában létesítendő nagy SZET terve. Dr. Valaska József, a Mátrai Erőmű akkori vezérigazgatója 2016-ben, egy a BME Energetikai Szakkollégiumában tartott előadásában egészen konkrét jövőképet vázolt fel. Az akkor ismertetett tervek szerint 4 db 150 MW-os turbinával, 3,6 GWh villamosenergia-tárolási kapacitással létesült volna SZET. A projektet részletesen kidolgozták, sőt bizonyos engedélyezési lépések is megtörténtek, de a korábbi tulajdonos (RWE) kivonulásával lekerült a napirendről.
A Gondház kőnél létesíteni tervezett felső és a Tatármezőnél építendő alsó tározó között jelentős, minimálisan 502 méter szintkülönbség lett volna. A megvalósítás költsége akkori árszinten 519 millió € volt.
De Magyarország SZET létesítésére alkalmas további helyszínekkel is rendelkezik, a más országokénál rosszabb hegyvidéki adottságai ellenére is.
Ugyanakkor világszerte terjedőben vannak a kisebb – akár néhány MW-os – SZET-ek. Egy a 2010-es évek közepén zajlott GIS-alapú kutatás a magas hegyek hiánya ellenére – azaz a hazánkra jellemző középhegységi környezetben – is meglepően sok lehetőséget tárt fel. A kutatás 103 db potenciális víztározó medencét talált, amelyekre alapozva elvileg akár 750 MWh leadására képes SZET-ek építése is lehetséges lenne.
Mint látható, a kutatás három területre fókuszált. Az egyik vizsgált terület Komárom-Esztergom megyében volt:
Bár a vizsgált három terület jelentős része természetvédelmi oltalom alá esik, illetve Natura 2000 terület, azonban a nemzetközi gyakorlatban a védett természeti területek SZET létesítésekor sem feltétlenül jelentenek azonnali alkalmatlanságot (például az észak-morvaországi Jesenik hegységben, a tájvédelmi Körzetben létesült Dlouhé Stráně SZET esetében). A magyar társadalom energiához való változó viszonya reményt ad arra, hogy a SZET-ek létesítéséről Bős-Nagymarostól eltérően szakmailag tárgyszerűbb viták lesznek folytathatók.
A nagyobb SZET-ekhez képest a kisebb méretek előnye, hogy lényegesen könnyebben lehet megfelelő és környezetvédelmi szempontból is kevésbé érzékeny létesítési helyszíneket találni.
További hangsúlyos előny, hogy a kisebb SZET-ek a belátható időn belül hazánkban is elterjedő mikrogrideknek is ideális alkotóelemei.
További izgalmas kérdés a SZET létesítése, üzemeltetése során alkalmazható üzleti modell. A vonatkozó EU szabályozás nem teszi lehetővé, hogy a rendszerirányító – esetünkben a MAVIR – hosszútávú szerződésben kössön le kapacitást. De a piaci alapú működés olyannyira nem lehet akadály, hogy az EU-ban piaci körülmények között is épültek – és épülnek – SZET-ek. Így annak sem lenne akadálya, hogy Magyarországos is piaci alapon létesüljön SZET. Erre nyilván a kisebb, olcsóbb SZET-eknek nagyobb az esélye. A tárolási kapacitás aztán a piacon értékesíthető, akár a MAVIR-nak, akár másnak.
A SZET létesítésének szükségessége évtizedekkel korábban is egyértelmű volt. Manapság még inkább. A megújuló alapú villamosenergia-termelő kapacitások rohamos – és egyre gyorsuló – növekedése mellett hovatovább egyszerre több SZET-re is szükség van. A létesítés politikai és gazdasági döntés kérdése.
Kétségtelen, hogy egy SZET építése drága és időigényes, több évig tartó beruházás. Ám egyértelmű – és egyre növekvő mértékű – szükségessége mellett a döntéshozóknak
az elmúlt évtizedekben így is
bőséggel lett volna módja elindítani a beruházást.
A prédikálószéki SZET-et – a Bős-Nagymaros „oldalágán” – a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején átmenetileg megerősödő hazai zöldmozgalom fellépése söpörte el. Ezzel szemben a jelenlegi gyakorlatot alapul véve, valódi kormányzati szándék esetén, vélhetően a környezetvédelmi engedély kiadása is gördülékenyen menne.
Hiába egyértelmű az energetikai szükségszerűség, ha a politika azóta sem érzett elég késztetést magában arra, hogy a létesítést napirendre vegye.
Ugyancsak energiapolitikai hibának tekinthető, hogy egészen az elmúlt évi, gyorsan el is halt rendelkezésig még csak kísérlet sem történt tároló kapacitások létesítésének ösztönzésére. Jóval korábban lehetett volna befektetői tőkét megmozdítani megvásárolható villamosenergia-tárolási kapacitások kiépítésére. Ellenkező esetben a helyzet talán nem fajult volna el úgy, hogy most kelljen rohamléptekben gázerőműveket építeni.
Összességében tehát a jelenlegi kritikus helyzet megelőzésére több lehetőség is rendelkezésre állt. A kormányzat egyikkel sem élt.
Az elpazarolt évtizedek után a magyar energiapolitika számára a gázerőművek létesítésén kívül
tényleg nem maradt más lehetőség.
Gázerőmű létesítésére több meglévő, többé-kevésbé kihasznált erőművi telephely is szóba jöhet. Talán leginkább az évek óta álló tiszaújvárosi Tisza II. – legutóbb AES Tisza – erőműé:
A telephely kitűnő adottságú. Minden szükséges csatlakozással rendelkezik. A tervek 500 MW-os blokk létesítéséről szólnak.
A megvalósításnak lökést adhatnak a például Debrecen melletti nagy – több száz MW! – teljesítményigényű ipari beruházások. Csak az ezekben az években betelepülő gyárak miatt indokolt lenne egy mintegy 500 MW-os gázerőmű építése. De ez is csak annyit segítene, hogy nem nőne a villamosenergia import hányad.
Ugyancsak kitűnő adottságú helyszín a Mátrai Erőmű telephelye, ahol 650 MW-os blokk létesítése szerepel a tervekben, ráadásul amúgy is régóta esedékes a felújítása.
Bárhol is épülnek meg az új erőművek, kulcskérdés lesz a megtérülésük. Márpedig ezek az erőművek a nap- és szélalapú villamosenergia-termelés mennyiségének függvényében
az év 8.760 órájából csak mintegy 4.000-6.000 óra
körül fognak tudni termelni,
azaz például napsütéses, szeles időben állni fognak. De mivel egy álló erőműnek is jócskán vannak költségei, ezért azok fedezetét is be kell építeni az árba, megemelve azt. Az új erőművek szabályozási tartalékként is egyre kevésbé lesznek különösebb értékesek a MAVIR számára, mivel a technológiai fejlődés fokozatosan egyéb szabályozási lehetőségeket is elérhetővé tesz.
Kulcskérdés tehát a megtérülés. Az erőműnek a lehetségesnél kisebb kihasználás mellett is meg kell térülnie a befektetőnek. Ez viszont csak magasabb ár mellett lehetséges. E magasabb ár azonban éppen ellentétes a gyárak idetelepülését ösztönző egyik vélhető ígérettel, a kedvező energiaárakkal.
Márpedig a kedvező energiaár miatt is ide települő gyárak ellátására erőművet kellhet építeni. Az új erőmű azonban megemeli az energiaárat.
Ez tehát egy csapdahelyzet.
És éppenséggel lehetett is (volna) számolni vele.
Új erőművi blokkok létesítése nélkül ezek a többlet villamosenergia-igények csak az amúgy is magas villamosenergia importhányad további növelésével elégíthetők ki.
Bár a kényszer szülte aktuális kommunikáció az atomenergia mellett a földgázt is környezetkímélőnek mutatja be, de ettől a földgáz ugyanúgy fosszilis, CO2 emisszióval járó energiahordozó. Magyarország éppen akkor fog beruházni fosszilis üzemanyagú erőműbe, amikor más országok – eltekintve a 2022-ben kirobbant energiakrízis átmeneti kényszereitől – inkább az ilyen erőművek bezárásának irányába mozdulnak el.
Fel-felbukkanó felvetés egy harmadik atomerőmű szükségessége (itt és itt). Ugyanakkor a maga nagyságrendileg 10 éves megvalósulási idejével ez érdemben nem segítheti az aktuális erőművi problémák megoldását. De meg is osztaná a hazai nukleáris és egyéb képességeket, amelyek látható módon még a háború előtt sem nagyon tudtak megbirkózni annak kikényszerítésével, hogy az orosz technológia feleljen meg az EU szabályoknak. A háború ezt a helyzetet tovább súlyosbította. Jelenleg tehát Paks II. ügyét kellene nyugvópontra juttatni. Bármely egyéb nukleáris fejlesztési cél kitűzése csak ezt követően lehet reális.
Magyarország az EU tagjaként, a következő évtizedekben a zéró emissziós cél eléréséért a megújuló alapú villamosenergia-termelés energiamixben elfoglalt arányának további dinamikus növelésére kényszerül. A megújuló kapacitások növekedése még nagyobb szabályozási képességet igényel.
Mindezzel Magyarország ördögi körbe kerül.
A jelen állás szerint a kormány a növekvő megújuló alapú termelés növekvő szabályozási igényére hivatkozva fosszilis kapacitásokat kíván létesíteni.
Azaz mintha azért terveznénk több
fosszilis energiát használni,
hogy több megújuló energiát használhassunk.
De az is lehet, hogy az államtitkár által az új erőművekről mondottak – „nagyon rugalmasak, könnyen ki és be lehet őket kapcsolni, amikor szükség van rájuk” – másként is megállják a helyüket. Hiszen a mondottak úgy is értelmezhetők, hogy az új erőművek
nem is annyira a rendszerirányítás szabályozási, hanem az új gyárak villamosenergia-igényét fogják kielégíteni.
A magyar villamosenergia-rendszer többszörös csapdahelyzetben van. Az elejtett mondat arra utal, hogy a kormány új gázerőművek építésében látja a kiutat. Azonban a hazai villamosenergia-termelő kapacitás bővítése csak szükséges, de nem elégséges feltétel. Tároló kapacitásra is szükség van. Tároló kapacitást, SZET-et is kell létesíteni. Akár többet is.
Emellett a jelenleg zsákutcának látszó Paks II. atomerőmű építésének erőltetése helyett érdemi szakmai munkát kellene kezdeni a nukleáris-alapú villamosenergia-termelés hazai lehetőségeiről, beleértve akár az SMR (Small Modular Reactor) technológia alkalmazását is.
