Immár két korábbi poszt is vizsgálta az Ukrajnában megszállt területek villamosenergia-rendszerének lehetséges sorsát, jövőjét. Az elmúlt hét zaporizzsjai fejleményei megerősítik a korábbi elméletet: tényleges orosz szándék lehet a megszállt területek villamosenergia-rendszerének leválasztása az ukrán rendszerről. Ennek első lépése a zaporizzsjai atomerőmű leválasztása lehet. Vajon biztosítottak-e ennek műszaki feltételei?

Az elmúlt hét történései azt valószínűsítik, hogy egyre komolyabb orosz szándék van a zaporizzsjai atomerőmű és az ukrán villamosenergia-rendszer közötti kapcsolat megszakítására, majd az erőmű átállítására a megszállt területek – hangsúllyal a Krím félsziget – ellátására.

Ezek lehetőségét a korábbiakban ez, majd ez a cikk vetette fel, majd mérlegelte.

Mennyi mindennek az esélye?

Nos, (orosz) igény éppen volna rá.

Egyrészt

a zaporizzsjai atomerőmű kiszakítása
stratégiai léptékű csapás lenne
az ukrán villamosenergia-rendszerre,
általa pedig Ukrajnára.

A zaporizzsjai erőmű a maga 5.700 MW (!) termelő kapacitásával (összehasonlításul: Paks 2.000 MW) Európa legnagyobb atomerőműve. Ukrajna ENTSO-E csatlakozásával az ENTSO-E rendszer keleti részének meghatározó táppontja lett. Nélküle Ukrajna képtelen lenne folytatni az EU felé jelenleg zajló – sőt jelentősen bővíteni tervezett – villamosenergia-exportját. Az erőmű nélkül jelentősen megváltozna az ukrán villamosenergia-rendszer fizikája, amely az ENTSO-E rendszerben való ukrán részvétel újratárgyalását is szükségessé teheti.

Másrészt a Krím 2014. évi annektálása – és ezzel az Ukrajnával való közmű kapcsolatok ukrán oldali megszakítása – óta a Krím folyamatos villamosenergia-szűkében van. A zaporizzsjai atomerőmű „státuszának megváltoztatása” végképp véget vetne ennek az állapotnak. Az orosz oldalról érkező jelzések alá is támasztják az erőmű „státuszának megváltoztatására” irányuló gondolkodás létét. Az erre utaló egyes jelzéseket korábban ebben a posztban ismertettük.

I. A Krím ellátása

A Krím Zaporizzsjából történő ellátásának hálózati oldalról nincs akadálya.

A kékkel jelölt 330 kV-os távvezeték önmagában is képes jelentősen erősíteni a Krím ellátásbiztonságát. Ám ez igazán a sárgával jelölt, Kherson irányát is érintő távvezetékkel lenne biztosított. Az utóbbi mindaddig stabil tápvonal lehet, amíg egy esetleges ukrán ellentámadás nem ér el sikereket Kherson térségében.

De teljes nyugalomra az oroszoknak még ebben az esetben sem lehet okuk. Néhány hete vélhetően éppen a kékkel jelölt vezetéket érte szabotázs (vélhető robbantás). Ez a jövőben is bármikor megismétlődhet, akár a sárgával jelölt távvezetéken is. Egy távvezetéket szinte lehetetlen megvédeni szabotázsoktól. Kétségtelen viszont, hogy megfelelő tartalékokkal max. néhány nap alatt helyreállítható a kapcsolat.

Ugyanakkor mivel a Krím villamosenergia-ellátása valamilyen szinten eddig is megoldott volt, így ezek az esetleges szabotázsok nem tudnának jelentős ellátási zavart kiváltani.

Annál nagyobb veszély leselkedne az atomerőműre. Bár természetesen egy atomerőmű – a reaktorok védelmei által kiváltott „lekapcsolással” – biztonsággal kezelni tudja külső villamos kapcsolatainak esetleges hirtelen megszakadását, azonban ez bizonyos mértékig igénybe veszi a reaktorokat, főleg, ha többször is megismétlődik.

II. A megszállt területek ellátása

Az ukrán villamosenergia-rendszer hálózatképe értelemszerűen nem arra van optimalizálva, hogy a megszállt keleti és déli területek hálózata önmagában is optimális – és főleg önálló, az ukrán rendszertől független – működésre legyen képes. Ugyanakkor bizonyos megszorításokkal ez nem is lehetetlen.

A lilával jelzett 750 kV-os távvezeték erős átviteli utat jelent a megszállt tengerparti területek keleti részének ellátásához. Műszakilag tehát

nincs akadálya a teljes déli megszállt területnek az atomerőműből történő ellátásának.

Ugyanakkor az esetleges szabotázsok itt is ellátási zavarokat okozhatnak.

III. Az megszállt területek hálózatának leválaszthatósága

Elvileg roppant egyszerű: minden olyan távvezetéket ki kell kapcsolni, le kell választani, amelyek az ukrán és a megszállt ukrán területeket kötik össze.

Persze ez azért ennyire mégsem egyszerű.

Az első és legfontosabb feltétel: a villamosenergia-termelés és fogyasztás folyamatos egyensúlyának garantálhatósága. A zaporizzsjai erőmű termelő kapacitásaival ez könnyen teljesíthető.

Nehezebb kérdés az üzemirányítás. Egy villamosenergia-rendszert országosan egy TSO (Transmission System Operator, átviteli hálózati rendszerirányító) és régiónkénti DSO-k (Distribution System Operator, elosztó hálózati rendszerirányító) irányítják. Ezek valamennyi erőművel, alállomással irányítástechnikai kapcsolatban vannak, elszámolási fogyasztásmérő rendszert működtetnek. A hálózat biztonságos és zavartalan működését villamos védelmi és automatika rendszerek garantálják. Valamennyi ilyen rendszer az egységes ukrán villamosenergia-rendszerre van kiépítve, optimalizálva, így ezek leválasztása költséges és időigényes folyamat. Ám egy esetleges politikai „megrendelés” nyilván kellő „ösztönzést” jelenthet a leválasztás minimális műszaki feltételeinek gyors megteremtésére.

IV. Az megszállt területek hálózatának az orosz rendszerrel való összeköthetősége

Ez keményebb kérdés.

Az egésznek az a kulcsa, hogy ukrán, vagy orosz fennhatóság alatt van-e az alább lilával jelzett 750 kV-os távvezeték és nagy, csomóponti alállomás. E távvezeték és alállomás hiányában a keleti és nyugati megszállt területek között csak kisebb kapacitású, 330 és 220 kV-os távvezetékek és alállomások biztosítanák a villamos kapcsolatot.

Az orosz villamosenergia-rendszerrel elsődlegesen a kékkel jelölt 500 kV-os távvezeték biztosíthatna kapcsolatot, együtt a többi határkeresztező távvezetékkel.

A kulcs tehát a sárgával jelölt részek területi hovatartozása. Az, hogy ki birtokolja a Vuhlehirska hőerőmű és a „közelében” lévő nagy, csomóponti alállomás együttesét (sárgával bekarikázva). Ám az adott területet akár az orosz, akár az ukrán erők ellenőrzik, a távvezeték és az alállomás túlságosan közel lenne a frontvonalhoz, azaz nagy lenne a szabotázs és/vagy tüzérségi támadás veszélye. Ez pedig jelentősen gyengítené az orosz villamosenergia-rendszerrel való kapcsolat megbízhatóságát.

Az ábrán piros vonal jelzi a frontvonal jelenlegi, hozzávetőleges helyzetét. Ennek sárgával színezett részét sok, a csatlakozás szempontjából fontos – ám a harcok miatt tekintetbe nem vehető – távvezetékek keresztezi. A Vuhlehirska hőerőmű stabilan orosz kézen van, ám az erőmű közel van a frontvonalhoz, így sérülékeny. Még rosszabb a csomóponti alállomás helyzete, amely lényegében a frontvonalon, aktív műveletek közelében van, így az összekapcsolásnál nem lehet figyelembe venni.

V. Összegzés

Tehát minden megvalósítható.

A zaporizzsjai atomerőmű is leválasztható, a Krím is ellátható onnan, a megszállt területek hálózata is leválasztható, sőt így-úgy össze is köthető az orosz villamosenergia-rendszerrel.

De minek…

A szabotázsveszély ki fog hatni az ellátásbiztonságra. Az átállás műszaki feltételeinek megteremtése roppant költség- és időigényes.

Tehát műszaki érvek nem szólnak a leválasztás és az orosz villamosenergia-rendszerrel
történő összekapcsolás mellett.

Azaz politikai döntés fog születni.

És mint közismert, a politika mindig helyesen dönt…