Skip to content

A Német Tudományos Akadémia vitairata eléri a célját: vitára késztet

A Leopoldina, a Német Nemzeti Tudományos Akadémia vitairatában hat pontban tesz javaslatot az energetikai és klímavédelmi problémák kezelésére. Fontos hangsúlyok szerepelnek benne, de hiányérzet is marad utána. A német kormány pedig mintha tudomást sem venne róla.

Table of Contents

(A cikkben így, zárójeles, dőlt betűs szövegekben kommentáljuk az akadémiai vitairatban foglaltakat.)

A Leopoldina, a Német Nemzeti Tudományos Akadémia friss vitairatában felszólítja a német (és európai) kormányokat, hogy gyorsítsák fel az energiarendszer átalakítására irányuló erőfeszítéseket.

Ezt hangsúllyal az éghajlati célok elérése érdekében tartják szükségesnek. Mint a vitairat írja:

"Hamarosan itt az a kritikus pillanat, ameddig Németország és Európa még megteremtheti a párizsi klímacélok elérésének feltételeit."

Az éghajlati célok elérése egyik kulcskérdésének azt tartják, hogy a protekcionizmus helyébe a államok közötti fokozott együttműködés lépjen.

(A vitairat időzítése nem lehet véletlen, mivel bár hivatalosan az "Energiarendszer átalakítása" tárgyában majd csak március 28-ai tartandó, berlini kutatási csúcstalálkozóra készült, ám – nyilván véletlenül – már a német kormánynak az energetikai jövőképpel is foglalkozó hétfői ülése ülése előtt napvilágra került. Talán emiatt is egyfajta sietség is érződik rajta, mivel bizonyos fontos aspektusok vagy hiányoznak, vagy csak elnagyoltan jelennek meg. Ezeket alább, a megjegyzésekben részletezzük.)

A 2015. óta minden évben megtartott Kutatási Csúcstalálkozón az üzleti élet, a tudomány, a civil társadalom és a politika kiemelkedő személyiségei találkoznak, hogy közösen keressenek válaszokat a kutatás- és innovációs politika aktuális kihívásaira.

(Megjegyzés: Magyarországon is elkelne egy ilyen fórum.)

Visszatérve a vitairat üzeneteihez. Ezek egyike:

„A klímasemlegesség központi mozgatórugója az energiarendszer átalakítása és az ezt világszerte lehetővé tevő technológiák biztosítása.”

(Minden szóval maximálisan egyet lehet érteni. Különösen fontos annak hangsúlyozása, hogy az energetikai és klímavédelmi problémahalmaznak nincs lokális megoldása. A problémák csak globálisan kezelhetők, új – akár még nem is létező – technológiákhoz való széles körű hozzáférés révén.)

Pont a problémák és a megoldás globális jellege miatt kritikusak az olyan válságok – mint amilyen az Ukrajna elleni orosz agresszió is –, amelyek többszörös nemzetközi válságot robbantanak ki, jelentős erőket és figyelmet vonnak el a klímaprobléma kezelésétől. Sőt, kifejezetten a megfogalmazott klímacélok ellen hatnak, például a háborúval szükségképpen jelentősen megugró CO2 kibocsátással.

További hangsúlyos üzenet, hogy:

„…a megújuló energiák bővítését gyorsan és kiemelt prioritással kell előmozdítani.”

Ebben nincs újdonság. Ugyanakkor:

„A villamosenergia és az anyagi energiahordozók (hidrogén és származékai) infrastruktúráját erőteljesen bővíteni kell, a meglévő infrastruktúrákat pedig átalakítani és újra hasznosítani.”

(Míg a villamosenergia infrastruktúrájának bővítési szükségszerűsége nem újdonság, addig a hidrogének (és származékainak) a villamosenergiával azonos prioritásként kezelése már igen. A REPowerEU után újabb nyomatékot kap a téma.)

A vitairat készítői az energiarendszer átalakításáról a mondandójukat hat „vezérgondolat” köré csoportosítják.

1. Rendszerszintű szénciklus-menedzsment kialakítása

Az aktuális cél immár nem csak a nemzeti energiarendszerekből származó kibocsátások drasztikus csökkentése. Már nem csak a szénnek az energiaszektorból való kiszorítása szükséges. Immár a klímasemlegességet kell elérni. Ez viszont a globális éghajlat-politika új szakaszba lépését jelenti.

Ráadásul a második szakaszt úgy kell elindítani, hogy az első szakasz még le sem zárult.

A második szakasz a CO2 effektív kivonása (CDR: Carbon Dioxide Removal) a légkörből. A szénnek energiaszektorból való kiszorítása mellett is maradnak jelentős elkerülhetetlen (vagy nehezen elkerülhető) kibocsátások. Ezeket ki kell vonni a légkörből. A mai éves kivonási képességhez képest 2050-ig mintegy 2,3-7,4 gigatonna/év további kivonásra lesz szükség.

A légköri CO2 forszírozott kivonása nélkül esélytelen az évszázad közepére kitűzött nettó nulla kibocsátási cél elérése. De ugyanúgy esélytelen a szintetikus üzemanyagok (e-üzemanyagok) és az alapvető vegyi anyagok (és származékai) fenntartható előállítása.

A fentiek teljesítéséhez Németországban újra kell tárgyalni mind a CO2 leválasztását és hasznosítását (CCU: Carbon Capture and Utilization), mind a CO2 leválasztását és tárolását (CCS: Carbon Capture and Storage).

(A vitairat helyesen jelöli meg a problémák gyökereként a CO2 kibocsátás mellett a levegőben lévő CO2 effektív kivonásának szükségességét. Az emberi tevékenységek döntő többsége kisebb-nagyobb – talán mérsékelhető, de reálisan teljes egészében el nem kerülhető – CO2 kibocsátással jár. De vannak embertől független – és ember által reálisan meg sem szüntethető – kibocsátások is (mint például a globális felmelegedéssel felolvadó talajtömeg kibocsátása).

Helyes felismerés az is, hogy a tárolás mellett a befogott CO2 újra hasznosítása is legalább ennyire fontos opció.

A CO2-dal, mint a metángáz mellett az üvegház-hatás kialakulásáért leginkább felelős gázzal kapcsolatban számos kutatás irányult arra, hogy miként lehetne azt kivonni és tárolni. A vitairatban említetteken túl ilyen lehetőség a geológiai tárolás, vagy az ún. CCUS (Carbon Capture, Utilization and Storage: CO2leválasztás, hasznosítás és tárolás) eljárások útján megkötött CO2 újrahasznosítás (keverése például zöld hidrogénnel, amellyel metanolt állíthatnak elő), de felmerült a felhalmozódott gázok légkörön kívülre juttatásának ötlete is.

Fontos áttételes üzenet, hogy miközben jelenleg az EU tagállamai maguk határozzák meg energiamixüket, addig a jövőben egyre kevésbé lesznek értelmezhetők az országonkénti mixek és energiarendszerek. Az európai energiapiacok fizikailag, gazdaságilag és szabályozási szempontból is egyre inkább integrálódnak és függenek majd egymástól.)

2. Az éghajlat-politika európai és tárcaközi jellegűvé tétele

Mint a vitairat írja:

"Európai szinten az éghajlatvédelmi intézkedéseknek ellen kell állniuk a protekcionista politikának, és ehelyett az EU-n belüli és a harmadik országokkal való együttműködés elmélyítésére kell összpontosítaniuk"

(A vitairat szerzői láthatóan óvnak attól, hogy a klímabarát termékek és intézkedések miatt "harmadik országokkal" protekcionista kereskedelmi háborúk induljanak. Ez talán utalás lehet arra, hogy nem kell felvenni a kesztyűt például az USA IRA (Inflation Reduction Act) – miatt.)

A vitairat egységes, átlátható, hosszú távon fenntartható, minden kibocsátásra kiterjedő ellenőrzési keret létrehozását tartja szükségesnek. Ennek a keretnek kifejezetten az egyes energiaforrásokhoz kapcsolódó CO2-terhelés egyértelmű és ellenőrizhető meghatározásán kell alapulnia. E rendszer lehet a záloga annak, hogy az eddigi parttalan politikai viták számszerűsíthető és gazdaságilag értékelhető alapokra legyenek helyezhetők.

A vitairat a CO2-kvóták kereskedelméből származó bevételek egy részével a társadalmi nehézségeket tartja szükségesnek kompenzálni. E forrás emellett

hozzájárulhatna a társadalmi elfogadáshoz: különösen az alacsonyabb jövedelmű csoportok jövedelmükhöz képest magas energiaköltségeket könyvelnek el, és ezen nemigen tudnak változtatni.

(Elgondolkodtató, hogy az elmaradottabb, hátrányos helyzetű csoportok tagjainál a vitairat a felzárkóztatást, mint lehetőséget fel sem veti. Számukra a „társadalmi elfogadás” lehetőségét kínálja. Ezek szerint a vitairat készítői a probléma globális kezelését csak földrajzi értelemben tartják kívánatosnak, társadalmi aspektusban már nem. Ebben a megközelítésben lennének tehát olyan társadalmi csoportok, amelyek a szükséges változásokat tolerálják, és olyanok is, amelyeknek ezen változásokat „társadalmilag” kénytelenek elfogadni.)

3. Hidrogén energiagazdaság kiépítése és a szükséges hidrogén import sürgős lehetővé tétele

A vitairat értelmében a jövő energiarendszere nagyrészt megújuló energiaforrásokból származó villamosenergiára támaszkodik majd.

Ez eddig is sejthető volt, ám újdonság, hogy a megújuló energiaforrások mellett

központi szerepet kell játszania a hidrogénnek, az e-metánnak, az ammóniának, a metanolnak, a folyékony szerves hidrogénhordozóknak (LOHC: Liquid Organic Hydrogen Carrier) és az e-üzemanyagoknak is.

(A REPowerEU a hidrogént már megnevezte a jövő európai energiarendszere egyik sarkalatos energiahordozójának. A vitairat logikusan és jelentősen kibővíti a potenciális folyékony és légnemű energiahordozók körét. A lépés mindenképpen üdvözlendő, mert önmagában a „tiszta” hidrogén több technológiai kihívással küzdve – azaz nehezebben és drágábban – kezelhető, mint az egyéb, hidrogéntartalmú anyagok.)

A vitairat szerinti globális megközelítésre vall, hogy

„A hidrogént ott kell előállítani, ahol a megújuló forrásokból (pl. nap- és szélenergiából) származó energiatermelés nagyon költséghatékony, hogy az átalakítási veszteségeket kompenzálni lehessen. A hidrogén előállítása a világ napsütésben vagy szélben gazdag régióiban hozzájárulhat a gazdasági diverzifikációhoz és a fenntartható fejlődéshez az alacsony bruttó hazai termékkel rendelkező országokban is.”

(A leírtak arra a felismerésre utalnak, hogy Németország még a további, attraktív megújuló alapú energiatermelő kapacitásfejlesztés mellett sem lesz képes megtermelni az ország számára szükséges villamosenergia-mennyiséget.)

És következik a vitairat egyik fontos – ha nem éppen a legfontosabb – üzenete:

Németországban a megújuló energiák felhasználásával történő hidrogéntermelés lehetőségei messze nem elegendőek a várható kereslet kielégítésére. Következésképpen a hidrogénigény nagy részét importálni kell; meg kell teremteni a szállítás műszaki és logisztikai feltételeit.”
„…tudatos nemzetközi diverzifikációval – amelybe az afrikai kontinens partnereit is bevonja – biztosítani kell, hogy a klímasemleges energiaforrások kereskedelme ne teremtsen új egyoldalú függőségeket.”

(Tehát a vitairat messze nem csak Németországnak ad energetikai jövőképet, hanem az országnak hidrogént gyártani tudó/akaró – dedikáltan afrikai – országoknak is. A jóindulatú megközelítés szerint ez üzleti ajánlat más – akár kifejezetten elmaradott – országoknak. De olyan olvasata is lehet, hogy Németország – tágabb értelemben Európa – a maga energia-problémája megoldását kiszervezné harmadik országokba. Bármelyik olvasat is az igaz, ténykérdés, hogy a javaslat értelmében a hidrogén termelése és fogyasztása térben jelentősen – akár több ezer km távolságra – elkülönülhet egymástól.)

A vitairat bár említi, de feltűnően könnyen elintézi a termelés és a fogyasztás helyei közötti távolság problémáját:

„…meg kell teremteni a szállítás technikai és logisztikai feltételeit".

(A vitairat akadémiai hátteréhez képest meglepő módon nem foglalkozik a hidrogén szállítás egyedi és költséges technológiai vonzataival, veszélyeivel. A leírtak egyértelműen magának a hidrogénnek a szállítására utalnak, miközben a rohamosan fejlődő szupergrid technológia éppen a kontinensek közötti nagy energiaáramok továbbításának lehet alkalmas módja. Eltekintve a hidrogén kifejezetten vegyipari célú felhasználásától az igények többsége a hidrogén energiatartalmára irányul. Márpedig ez az energiatartalom szupergriden keresztül célszerűen villamosenergia formájában is célba juttatható.

A vitairat meglepő hiányossága, hogy nem említi a hidrogént, mint a nagyobb tömegű energiatárolás egy perspektivikus módját. Bár még javítani kell a hatásfokon, de technológiailag már jelenleg is alkalmas energiatárolásra, mint azt a zöld adatközpontok villamosenergia-ellátását taglaló cikksorozatunk 2. részében bemutattuk.)

4. Határozottan elő kell segíteni az „anyagi energiahordozók” és a villamosenergia hálózatainak bővítését

A vitairat – helyesen – számol azzal, hogy az átállás évtizedekig tarthat és meglepő fejleményeket is hozhat:

Mivel a hidrogén és származékai hosszú távon nem állnak majd rendelkezésre Németország várható keresletének kielégítésére, az energiaellátásnak egy ideig még a földgázra is épülnie kell. Várható, hogy a szén elhagyása az iparban és a villamosenergia-ellátásban belátható időn belül még a földgáz iránti kereslet növekedését is eredményezi.

(Tehát a leírtakba belegondolva a vitairat valójában azt vezeti le, hogy Németország az orosz földgáz függőség csökkentése – és annak kikényszerített energiahatékonyságot javító hatása –, továbbá az Energiewende keretében már eddig létrehozott hatalmas megújuló alapú energiatermelő kapacitás ellenére is növekvő mértékű, jellemzően LNG-formájában érkező energiaimportra fog szorulni. Annak idején az Energiewende szerzői nem ezt ígérték Németországnak.)

A vitairat további kemény prognózisa:

„A hőtermelés és a mobilitás fokozódó villamosítása miatt a villamosenergia-fogyasztás várhatóan megduplázódik.

(Szakembereknek ez nem újdonság, ám az átlagos fogyasztónak tudatosítania kell magában, hogy például a hőszivattyúra való áttéréssel bár gázt megtakaríthat, de a villamosenergia-fogyasztása bizony nőni fog. De ugyanígy nőni fog a fogyasztása, ha benzines helyett elektromos autóra vált. Éppen az ilyen hatások miatt kell az energetikai problémákat – is – összefüggéseikben, holisztikus szemlélettel vizsgálni.)

A vitairat helyesen állapítja meg, hogy szükséges lesz a technológia-váltáshoz kapcsolódó tervezési és engedélyezési eljárások felgyorsítására, a villamosenergia-hálózat elkerülhetetlen bővítéséhez a jogszabályi feltételek megteremtése.

(A fentieknek a Zöldek jelentős politikai súlya mellett Németországban különös jelentősége lesz. Éppen a Zöldek ellenállása miatt, bő egy évtizede nem sikerült kiépíteni ill. megerősíteni az észak-németországi szélerőművekben megtermelt villamosenergiát a déli, ipari területekre szállítani hivatott távvezetékeket. Eme észak-déli energiautat biztosító távvezetékek hiányában az észak-német erőművi betáplálások a szomszéd országok villamos hálózataiban „keresnek utat”, zavarva azok villamos üzemvitelét.

Ha már egy jóval kisebb léptékű hálózatfejlesztés is ilyen nehézkesen ment, akkor vajon mire lehet számítani az ország egészét érintő villamos-, gáz- és akár hidrogén-hálózati fejlesztések esetén? Mitől menne gördülékenyebben? Jelentős jogszabály változások nélkül esélytelen. Igaz, van jele annak, hogy ha akar, a német kormány nagyon operatív is tud lenni (mint azt a tavaly néhány hónap alatt létesített úszó LNG-terminálok példája mutatja).

A német megújuló energia elosztásának kérdése valójában az Energiewende „Achilles-sarka”, mivel annak meghirdetését követő 12 évvel sem megoldott maradéktalanul. A szükséges távvezetékek építése megakadt, jellemzően a különféle környezetvédő csoportok ellenállása miatt.

A jövő egyik nagy kérdése, hogy koalíciós tagként a Zöldek miként viszonyulnak az energiaellátás átalakításának népszerűtlen velejáróihoz. Lesz-e szándékuk arra, hogy ebben a kérdésben szembe menjenek saját pártjuk szavazóinak egy részével.)

5. A gáztüzelésű erőművek szerepének erősítése az átállási szakaszban

A vitairatnak talán ez a legkevésbé fajsúlyos ill. újdonságként ható része. Összességében ráerősít arra, hogy az átmenethez nemcsak, hogy továbbra is szükség van, de növekvő mértékben van szükség földgázra (és az azzal dolgozó villamosenergia-termelő kapacitásokra). Apró újdonság, hogy e kapacitásoknak távlatilag átállíthatónak kell lenniük megújuló energiaforrásokra, azaz a hidrogénre (és származékaira).

6. A tudományágak teljes spektrumának felhasználása az átalakításhoz

Hasonlóan kevéssé fajsúlyos – bár a német Akadémia szempontjából logikus – téma az Akadémia részvétele az energetikai átállás következő szakaszában. A vitairat – nem teljesen önzetlenül – rámutat, hogy az Akadémiát a lehető legátfogóbban be kellene vonni a technológiák fejlesztésébe, megvalósításába, majd használatába. Ugyancsak fontosnak jelöli az energiaátalakítással és -tárolással kapcsolatos alapkutatások szükségességét. Végül az olvasók figyelmébe ajánlja a magfúziós technológiákat, azzal a megjegyzéssel, hogy ezek várhatóan még nem tudnak szerepet játszani a klímasemlegesség 2045-ig történő elérésében.

(A vitairatban foglaltak összességében vegyes képet mutatnak.

Miközben helyesen és hangsúllyal jelenik meg benne a CO2 kibocsátás és kivonás fontossága, addig lényegében említetlenül marad a nagy tömegű energiatárolás kérdése. Pedig ennek hiányában kezelhetetlen a napszak-, évszak- és időjárásfüggő megújuló alapú villamosenergia-termelő kapacitások fogyasztói, ellátásbiztonsági kockázata.

Ugyancsak hiányzik a manapság felértékelődő – igaz még fissziós, azaz maghasadáson alapuló – nukleáris alapú energiatermelés lehetőségének vizsgálata. Ez elszalasztott lehetőség, mert éppen egy ilyen vitairat lehetett volna alkalmas keret a német atomerőművek Energiewende, majd Fukushima által megalapozott – és erősen átpolitizált – bezárása utáni helyzet, szakmai alapú újraértékelésére. A vitairat jelen állapotában azt sugallja, hogy Németország még azon az áron se használjon atomenergiát, hogy helyette a jelenleginél is több földgázt fogyasszon. Azt a földgázt, amely egyébként CO2 kibocsátása miatt amúgy szintén kivezetendő energiahordozó.)

Mint a bevezetőben jeleztük, a vitairat a kormány ülése előtt vált elérhetővé. Az ülést követő sajtótájékoztató jellemzően munkaerőpiaci kérdésekkel foglalkozott. Scholz kancellár azt várja, hogy a klímabarát iparra való átállásnak jelentős munkaerő igénye lesz.

A kancellár az energetikai átállás gyorsítására szólított fel annak érdekében, hogy a német ipar 2045-re klíma-semlegessé válhasson. Mint mondta:

"2030-ig naponta négy-öt új szélturbinát kell felállítanunk, és naponta több mint 40 futballpályányi napelemet."

(Nem fordítási hiba. Tényleg ezek a mennyiségek szerepelnek a német eredetiben is. Szóval érdemes „ízlelgetni” ezt a telepítési tempót.)

Robert Habeck szövetségi gazdasági miniszter a német gazdaság éghajlatbarát átalakításában lát nagy lehetőségeket. Úgy véli, hogy az átalakításhoz kapcsolódóan a mesterséges intelligencia, a gazdaság digitalizációja, az új üzleti modellek az átalakulás révén akár évtizedekre is jólétet és növekedést hoznak Németországnak, de Európának is.

A német kormány képviselői a sajtótájékoztatón tehát gyakorlatilag nem reagáltak az egyik legnagyobb tekintélyű német tudományos testület vitairatára. Egyébként sem látni nyomát, hogy bármi érdemi hatást gyakorolt volna a kormányra.

Pedig a jelek szerint a német ipar a jelenlegi helyben járáshoz képest végre elmozdulást szeretne. Erre utal, hogy a "Wirtschaftsvereinigung Stahl" (azaz a német acélipari egyesület) a honlapján külön is beszámol a vitairatról.

(Összességében a német akadémia vitairata miközben a helyes irányba tett lépés, aközben hiányérzetet is kelt. Egyrészt a beleírt, de nem kellően kibontott felvetések, másrészt a kimaradt, ám fontos aspektusok miatt. A jelen formájában egy célt bizonyosan elérhet: vitatkozhatnak a tartalmán. Ám bizonyosan nem ez az anyag lesz a német – pláne európai – energia- és klímastratégiát megalapozó alapmű.)

(A cikk elkészítésében közreműködött Muraközi Gergely és Nagypál Béla)

Latest

Szele Tamás: Navalnij halála

Szele Tamás: Navalnij halála

Ma új fejezet kezdődött Oroszország történetében, aminek az elejét, meglehet, vérrel írják. De ha minden jól megy, a közepétől visszatérnek a tintához.

Members Public