Skip to content

Szele Tamás: A Twitter végnapjai?

Igaz, munkaigényes volt, egy egész évig dolgozott rajta, és sok pénzébe is került, de Elon Musk véghezvitte, amit akart: szétverte a Twittert.

Table of Contents

Hogy a végén kezdjük: az X-nek (korábban Twitter) nagyjából vége. Még egy darabig elvegetálhat külső tőkeinjekciók segítségével, de mint vállalkozás, teljesen csődöt mondott, éspedig Elon Musk konteók iránti beteges vonzalmának köszönhetően. Ott már tisztességes ember nem fog hirdetni, tisztességes cég sem, legalábbis a tegnap történtek után.

Az IBM, a Disney, a Lionsgate, az Európai Unió és állítólag az Apple is visszavonta az X-en közzétett reklámjait, miután Elon Musk nyilvánvalóan támogatott egy antiszemita összeesküvés-elméletet. Szakértők szerint a helyzet hamarosan sokkal rosszabbra fordulhat.*

Elon Musk talán beverte az utolsó szöget az X koporsójába. Szerdán Musk szembetűnően támogatta a @breakingbaht nevű felhasználó antiszemita posztját, amelyben azt állította, hogy „a zsidó közösségek pontosan azt a fajta gyűlöletet erőltetik a fehérek ellen, amelyről azt állítják, hogy azt akarják, hogy az emberek ne alkalmazzák ellenük”. Válaszul Musk azt posztolta: „A teljes igazságot mondtad ki”.

Az eredeti poszt úgy tűnt, hogy a „Nagy Lakosságcsere” összeesküvés-elmélet téziseit népszerűsíti, amely közismert és elterjedt a fehér felsőbbrendűség hívei és a szélsőjobboldali radikálisok körében. A visszahatás gyors volt. Andrew Bates, a Fehér Ház szóvivője a mai nap folyamán közleményben ítélte el a leghatározottabban „az antiszemita és rasszista gyűlölet visszataszító népszerűsítését, amely ellentétes az alapvető amerikai értékeinkkel”.

Miről szól ez az elmélet? Elég kanyargós utat járt be, eredetileg Renaud (nem Albert!) Camus francia írótól származik, aki egy 2011-es esszéjében azt írta, hogy:

„A Nagy Lakosságcsere jelentését nem is igazán lehet meghatározni, mert az nem egy fogalom, sokkal inkább egy jelenség. Az őshonos francia népet Európán kívülről – főleg Afrikából és a Közel-Keletről – érkező bevándorlókkal cserélik le, egy külső hatalom támogatásával. Ezt azért is tehetik meg, mert az iparosodás, a szekularizáció és a kulturális züllés táplálta materialista társadalom és globalizáció minden nemzeti, etnikai vagy kulturális sajátosságot nélkülöző, lecserélhető embert hozott létre.”

Mint láthatjuk, 12 éve még „csak” Franciaországról volt szó a konteóban. Azonban a métely terjedni kezdett, előbb Európát lepte el, mármint az európai szélsőjobboldal tette magáévá (sőt, néhány kormány is, ha pillanatnyilag jól jött nekik), aztán villámgyorsan átkerült az óceánon, ahol antiszemita jelleget kapott: az említett „idegen hatalmat” az amerikai alt-right kifejezetten a zsidókkal azonosította, amiben sok logikát ne keressünk, ugyanis az aktuális izraeli események bizonyítják a legjobban, hogy az Egyesült Államok izraelita lakosságának érdeke a legkevésbé egy nagyarányú közel-keleti vagy afrikai bevándorlás. Akármilyen ostoba is ez az elmélet, 2018-ban Robert Bowers képes volt miatta annyira radikalizálódni, hogy fegyveresen megjelent a pittsburghi Élet Fája zsinagógában, és meggyilkolt 11 hívőt, sokakat pedig megsebesített.

2019-ben egy szélsőjobboldali terrorista 23 – főleg latin-amerikai – embert ölt meg egy El Pasó-i szupermarketben. A lövöldöző tette előtt szintén egy olyan kiáltványt posztolt, mely többször említette a lakosságcsere-elméletet. Hasonló motiváció állt a 2015-ös charlestoni templomi lövöldözés és a 2019-ben, az új-zélandi Christchurch mecsetében elkövetett, 49 ember életét kioltó merénylet mögött. Elon Musk tehát nem a szólásszabadság jogát gyakorolta, hanem nagyon veszélyes, ordas eszmét pártolt, valósággal a tűzzel játszott.

És meg is égette magát, ugyanis a kiemelt hirdetők gyorsan visszavonták a megbízásaikat. Az IBM, a Disney, a Liongsgate és az Európai Unió Musk posztjára reagálva visszavonta hirdetését az X-től. Az Axios beszámolója szerint az Apple is szüneteltette az X-en való hirdetést.

„Az olyan hirdetők, mint az IBM és az Apple nem csak nagy nevek, hanem nagy vásárlók is az X-en” – mondta Angelo Carusone, a Media Matters, egy médiafigyelő csoport elnöke, aki nyomon követte a hirdetők viselkedését. Carusone a Sensor Tower adatelemző cég által megosztott adatokra hivatkozva azt mondja, hogy júliusban az X-en a kiadások alapján az öt legnagyobb hirdető az Apple, a FinanceBuzz.io, az Amazon, a Mondelez International és a Hewlett-Packard volt. A múltban az Apple gyakran szerepelt az X-en a 20 legnagyobb hirdető között.

Carusone hozzáteszi, hogy az Apple jellemzően bizonyos szintű márkabiztonságot jelez a többi, kisebb hirdető számára. A vállalat arról is ismert, hogy az AppStore-ban és saját platformjain szigorú irányelveket alkalmaz a vitatott tartalmakkal kapcsolatban. Ha az Apple szüneteltette, vagy szüneteltetni tervezi hirdetését az X-en, az „lavinahatással járhat” – állítja Carusone –, ami elriasztja a többi hirdetőt a platformtól. „Ez messze túlmutat az üzleti nyereségen”.

Augusztusban Linda Yaccarino, az X vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a vállalat bővíti a márkabiztonsági eszköztárát, amelynek célja, hogy a hirdetők és a marketingesek jobban kontrollálhassák, milyen tartalmak közelében jelennek meg a hirdetéseik.

Az X-en nemrégiben megjelent antiszemita tartalmak és a nagy márkák hirdetései egymás mellé helyezése azonban csak azt hangsúlyozza a hirdetők számára, hogy az X kockázatos hely, állítják a szakértők. „Még ezekkel az eszközökkel együtt is, ha valaki most hirdető, azt gondolja, hogy szó szerint semmit sem tud tenni ezen a platformon, hogy javítsa a felhasználói élményt” – mondja Carusone.

„Az X-szel nem csak az a probléma, hogy félretájékoztatás és antiszemita tartalom jelenik meg a platformon (és más gyűlöletkeltő anyagok is), hanem az, hogy ezeket maga Musk terjeszti” – állítja Jasmine Enberg, az Insider Intelligence piackutató cég közösségi médiáért felelős vezető elemzője.

„A hirdetők márkabiztonsági aggálya nem csak a tartalom, hanem a platform és a vezetés miatt is fennáll”. Enberg szerint Musk úgy kezelte a vállalatot, mint valami olyasmit, amit a saját képére alakíthat át, és nem értette meg, hogy „amit ő akar és amiben látszólag hisz, az nem feltétlenül egyezik azzal, amit a felhasználók és a hirdetők a platformon akarnak és hisznek”.

Musk vezetése alatt az X várhatóan soha nem látott mértékben, 54 százalékkal csökkentek a hirdetési bevételek, amelyek korábban a vállalat összbevételének több mint 90 százalékát tették ki.

Még mielőtt Musk tulajdonába került volna az akkori Twitter, a szakértők aggódtak, hogy az általa képviselt sajátos szólásszabadság-abszolutizmus a trollok és a gyűlöletbeszéd áradatához vezet majd a platformon. Tulajdonosként az első hetekben Musk elbocsátott szinte mindenkit, aki a bizalom és a biztonság területén dolgozott, vagyis azokban a csapatokban, amelyek felelősek azért, hogy a gyűlöletbeszéd, az erőszak és a nem megfelelő tartalmak távol maradjanak a platformtól. (A gyűlöletbeszéd valójában Musk vezetése alatt nagy mértékben növekedett.) Musk laza hozzáállása a tartalom moderálásához kis híján azt is eredményezte, hogy a platformot majdnem betiltották a 2022-es elnökválasztási kampány idején Brazíliában, a platform harmadik legnagyobb piacán.

Válaszul a hirdetők menekülni kezdtek, mert aggódtak a márkabiztonsági kockázatok miatt, azzal kapcsolatban, hogy termékeik gyűlölködő vagy uszító posztok mellett jelennek meg. Mióta az év elején vezérigazgatóként csatlakozott az X-hez, Yaccarinót, aki korábban az NBCUniversal globális hirdetési vezetője volt, úgy tűnik, Musk döntései akadályozták abban, hogy visszahódítsa a hirdetőket. És bár az X azt állította, hogy visszaszerezte őket, a Media Matters októberi tanulmánya szerint az X száz legnagyobb hirdetője 90 százalékkal kevesebbet költött, mint Musk átvétele előtt.

Musk válasza a tanulmányra az volt, hogy csütörtökön késő este kiposztolta, miszerint „a Media Matters egy gonosz szervezet”.

Ez viszont már gyerekes egy ilyen gazdag embertől. Mindenesetre Musk ködös elve, mely szerint a szólás szabadsága az online platformokon egyben a moderálás teljes hiányát is jelenti, tulajdonképpen csak a vonzódását volt hivatott leplezni a szélsőjobboldali radikalizmus és a vadul burjánzó összeesküvés-elméletek iránt.

A gyakorlat ezzel szemben azt mutatja, hogy amelyik közösségi felületen nincs semmiféle moderáció, az pillanatok alatt válik a különböző radikálisok és – ne szépítsük – terroristák kígyófészkévé, majd elveszíti előbb a közönségének zömét, ugyanis az átlagos felhasználókat taszítja az eluralkodó gyűlölködés és agresszivitás, aztán eltűnnek a hirdetők is, végül pedig be kell zárni, részben a csőd, részben a sorozatos törvénysértések miatt. Lássunk erre egy példát, konkrétan a 8chan nevű platformét!

A 8chant 2013-ban hozta létre Fredrick Brennan, egy autodidakta számítógépes programozó. Brennan imageboardja hasonlított a kissé hasonló 4chanhoz, de lehetőséget adott a felhasználóknak, hogy saját témájú fórumokat hozzanak létre; ily módon integrálta a Reddit közösségi médiaplatform egyik legfontosabb képességét. A 8chan kezdetben csak egy maroknyi felhasználót vonzott, de 2014-ben robbanásszerűen megnőtt a népszerűsége, miután a 4chan betiltott minden további vitát a Gamergate-ről, egy látszólag a videojáték-újságírás etikájáról szóló vitáról, amely valójában a videojáték-iparban dolgozó nők elleni célzott zaklatási kampány volt. A 4chan /v/ („videojáték”) fórumán a gamergaterek „doxxingoltak” (rosszindulatú szándékkal személyes adatokat hoztak nyilvánosságra), sőt gyilkossággal és nemi erőszakkal fenyegetőztek több nő ellen. Emellett „rajtaütéseket” is végrehajtottak, tömegesen lecsapva más weboldalakra, hogy zaklassák a helyi közösséget, vagy hogy túlterheljék az oldal architektúráját. Ők adták az alapját annak, amiből az alt-right mozgalom lett.

Brennan úgy próbálta kezelni a 8chan megugró fenntartási költségeit, hogy adományokat gyűjtött a Patreon crowdfunding oldalon keresztül, de a 8chant hamarosan kitiltották a Patreon szolgáltatási feltételeinek megsértése miatt. Brennan 2014 végén eladta az oldalt Jim Watkins amerikai üzletembernek, de Brennan 2016-ig az oldal adminisztrátoraként kapcsolatban maradt a 8channal. Az oldal növekvő szélsőségessége és a Watkins-szal való személyes összeütközés miatt Brennan 2018-ban megszakította a kapcsolatot mind a 8channal, mind Watkins-szal. Miután 2019-ben több nagy visszhangot kiváltó szélsőjobboldali erőszakos cselekményt hoztak összefüggésbe az oldallal, a 8chan offline állapotba került, amikor a legfontosabb internetes infrastruktúra-szolgáltatók visszavonták szolgáltatásaikat. Később más formában, 8kun néven visszatért a felület, de már csak árnyéka hajdani önmagának.

Ez a sors vár a hajdani Twitterre is, amit most X-nek hívnak. Igaz, a jelek szerint már nem sokáig.

Musk lehet, hogy ért az űrhajókhoz vagy az elektromos autókhoz, de kicsit sem ért az emberekhez. Ez most bebizonyosodott.

Igaz, munkaigényes volt, egy egész évig dolgozott rajta, és sok pénzébe is került, de Elon Musk véghezvitte, amit akart: szétverte a Twittert.

*Elon Musk May Have Just Signed X’s Death Warrant


Latest