Napjainkban újra egyre többet hallani a nukleáris energiáról a hírekben. Európában komoly energiaellátási krízis alakult ki és ebben bizony nagy (negatív) szerep jutott a gyengélkedő francia atomerőművi flottának is. (Erről bővebben itt, itt, itt, itt, itt és itt írtunk.) Ukrajnában a háború nem kíméli, sőt, kiemelt célpontként kezeli az energetikai infrastruktúrákat (erről itt, itt és itt írtunk), a nukleáris létesítményeket sem tekintve tabunak. A háború korai szakaszában a Csernobili Atomerőmű környezetében volt fokozott veszély a különféle katonai műveletek és nukleáris hasadóanyagok esetleges eltűnésének híre miatt. Azóta pedig újra és újra visszatérően a Zaporizzsjai Atomerőműben zajló események borzolják a szakmai és a laikus közvélemény idegeit. (Ezekről írtunk itt, itt, itt és itt.)
Magyarországon zajlik „az évezred projektje”, amely a Paksi Atomerőmű jelenleg üzemelő blokkjai telephelyének szomszédságában két új 1200 MW-os atomerőművi blokk megépítését jelentheti. A „régi” blokkok tervezett üzemidejét egyszer más sikeresen meghosszabbították és most kezdenek egy újabb 15 éves meghosszabbítási lehetőség vizsgálatának (erről itt írtunk). Mindezek számos vélekedést, kérdést vet(het)nek fel sokakban anélkül, hogy akár csak alapszintű ismeretek birtokában lennének az atomerőművekről.
Ugyanakkor új, ígéretesnek tűnő koncepciók jelentek meg (némelyikről mi is beszámoltunk, pl. itt), melyek a nukleáris energiatermelés ígéretes, jövőbeni megoldásai lehetnek, sokkal jobban alkalmazkodva azokhoz a kihívásokhoz, melyek az energiahálózatok sérülékenységéből, vagy éppen távoli, infrastrukturálisan elmaradottabb régiók ellátásának nehézségeiből erednek. Persze ezekhez az új technológiákhoz szinte azonnal megjelennek túlzó, tévhitekre épülő víziók is.
Időszerű hát „tiszta vizet önteni a fejekbe”.
Különösképpen azért, mert az atomenergia hőskorában a magyar tudósok kitűntetett szerephez jutottak. Szilárd Leó, Teller Ede, Kármán Tódor, Wigner Jenő, Neumann János, Hevesy György és Marx György mind meghatározó alakjai voltak koruk nukleáris energiával kapcsolatos felfedezéseinek. Kutatásaik eredményei az atomenergia felhasználás alapköveit jelentették.
A nukleáris energia felfedezésében és a felhasználásában Henri Bequerel és a Curie házaspár munkássága, annak eredményei mérföldkőnek számítottak. A radioaktív sugárzás, annak forrásai, valamint a sugárzó elemek kutatása, az izotópok és a radioaktív bomlás fogalmainak megalkotása indította el az emberiséget
a nukleáris energia korába.
Nem sok idő kellett hozzá, hogy az elméleti felfedezések gyakorlatba ültetése is megtörténjen. Hamarosan alkalmazni kezdték a daganatos megbetegedések kezdetleges gyógyításában, de megjelentek a piacon csodaszerek is (pl. oldott uránsót tartalmazó „elixírek”), melyek a használók jelentős egészségkárosodását, halálát okozták. Tehát a kezdetektől jelen van az „esély” és a „veszély” kettőssége. Így nem is csoda, ha sokan hajlamosak a nukleáris energiára elsősorban mint veszélyforrásra gondolni. Pedig nagyon leegyszerűsítve a kérdést a nukleáris energia olyan, mint egy konyhakés: szerves része mindennapjaink kényelmes életének, de akár veszélyes (fegyver) is lehet.
